Felkészülés az újrakezdésre – az SGS képzési szolgáltatásainak tükrében

 

 

 

 

 

 

 

 

Az SGS Hungária Kft. az SGS globális szervezetének

leányvállalataként testre szabott képzéseket kínál ügyfeleinek

– segítve felkészülésüket a normális üzletmenet helyreállításában

 

Az SGS világszerte több, mint 140 országban, 94 ezer munkavállalóval szinte minden ágazatban fontos szereplő üzleti szolgáltatásaival. A 10 üzletágban, több mint 100 ezer ügyféllel történő együttműködés során felhalmozott tudás intelligens betekintést nyújt az SGS számára azokba az üzleti folyamatokba, amelyekkel segítséget nyújthat partnereinek egy megfelelő és előremutató újrakezdési stratégia kialakítására.

 

Az SGS Hungária Kft. irányítási rendszerekhez kapcsolódó képzéseit eddig is úgy ismerték, hogy értéket képvisel és mértékadó a többi hasonló képzéssel foglalkozó szervezet számára. Az SGS Academy által kifejlesztett 300 képzésből Magyarországon közel 80 féle képzést tartalmazó képzési paletta áll rendelkezésre az érdeklődőknek. Ez a szám folyamatosan bővül az autóipari cégek hatékonyságának növelésére irányuló Core Tools, az orvostechnikai eszközökre vonatkozó MDR és IVDR, valamint az elektronikai gyártók CIG Factory Inspection tanfolyamaival. Ugyanakkor az SGS Hungary Kft-nek is figyelembe kell vennie, hogy most a vállalatoknak foglalkozniuk kell a COVID-19 okozta világjárvány azonnali és hosszú távú kihívásaival, valamint azzal, hogy ezek a kihívások milyen negatív hatást gyakorolnak a munkaerőre, a munkavállalókra és az ügyfelekre.

A vállalkozások minden iparágban olyan gazdasági és működési problémákkal szembesülnek, amelyekből hosszú időbe telhet a kilábalás. A rövid távú hatásoktól az üzleti tevékenységek jelentős eltolódásáig a gazdasági rehabilitációhoz vezető út a jelenlegi kockázatok megértésével és a jövőbeli zavarok megfelelő megtervezésével kezdődik. Az SGS rendelkezik azokkal az eszközökkel és forrásokkal, amelyek segítségével a normál üzletmenet helyreállításában adhat ügyfelei számára támogatást kiegészítő szolgáltatásaival. Ezek egyik legfontosabb eleme a képzés. A járványhelyzetben felhalmozott tapasztalatok alapján egyértelmű, hogy azon vállalkozások, amelyeknek a vezetői tudatosan gondolkodnak azt mondják, hogy akkor kell a munkavállalókat képezni, amikor rajtuk kívül álló okokból nem megy jól a cégnek, mert a jól képzett munkavállaló az újarainduláskor ez versenyelőnyt jelent.

A koronavírus járvány számos vállalkozást érint, és az utazási korlátozások bevezetésével befolyásolja a munkavállalók megszokott munkavégzését. Nem ismert, mennyi ideig tart ez a helyzet, vagy újra megjelenik-e a járvány a mindennapok során, ezért a tudatosan működő vállalkozások más, eredményes módszereket keresnek annak biztosítása érdekében, hogy munkatársaik továbbra is tanulhassanak, miközben biztonságban is tartsák őket. Az SGS számára ügyfeleinek és munkatársainak jóléte rendkívüli jelentőséggel bír, ezért figyelemmel kíséri a globális és helyi intézkedéseket arra vonatkozóan, hogy miként lehet a leghatékonyabban enyhíteni a negatív hatásokat. A tantermi oktatás hiánya jelenleg mindenkinek gondot okoz, így az SGS Hungária Kft. alternatív képzési megoldásokkal támogatja ügyfeleit.

 

 

A résztvevők az SGS képzéseihez virtuálisan és / vagy e-tanulási módszereken keresztül szervezett online tanfolyamon vehetnek részt, lehetővé téve az oktatók és a résztvevők számára, hogy minimalizálják egészségükre és jólétükre gyakorolt lehetséges negatív hatásokat. A képzések során a résztvevőknek csak a képzés elvégzésére alkalmas IT eszközzel és internet hozzáféréssel kell rendelkezniük. Minden egyéb szükséges erőforrást az SGS biztosít. Az SGS olyan Learning Management System (LMS) rendszerrel is rendelkezik, amely képes az online képzések teljes körű szolgáltatásainak biztosítására. Az SGS LMS rendszerének eLearning modulja segítségével egy vállalkozás költséghatékonyan képes munkatársai számára a belépéskori és ismétlődő képzéseket végrehajtani. A résztvevő munkatársak egy előre meghatározott időintervallumban, bármikor, bárhol képesek lesznek saját ütemükben elsajátítani a képzési anyagokat. A képzések eredményes elvégzését, képzés hatékonyságát a tananyag végén ellenőrző kérdések formájában biztosított.

A sikeres képzésről mind a résztvevő, mind a szolgáltatást igénybe vevő szervezet elektronikus dokumentumot kap készhez. Az SGS eLearning képzések teljes körű szervezésére vonatkozó szolgáltatás magában foglalja az elektronikus tananyagok fejlesztését (pl. egészség-biztonság-környezetvédelem, IT biztonság, korrupció megelőzés, adatbiztonság, ISO és egyéb vezetésirányítási rendszerek stb.). Az eLearning platform használatát, illetve az LMS rendszer által biztosított egyéb szolgáltatásokat (pl. képzésszervezés, riportok készítése stb.). Az SGS nagy hangsúlyt fektet a komplex készségek elsajátítását biztosító képzésekre is. Az utóbbi években olyan soft skills tanfolyamok kerültek kifejlesztésre, amely nem csak egy-egy készség elsajátítását biztosítják, hanem egyszerre több készség egyidejű használatát követelik meg a részvevőktől. Tény, hogy az SGS által biztosított képzési szolgáltatások és az LMS által biztosított eLearning platform használata beépül az ügyfelek vállalati kultúrájába és motivációs tényezőként hat. Az SGS ügyfeleink munkatársai motiváltabbak lesznek, mert értékelik, hogy saját szakmai fejlődésüket saját maguk irányítják egy önkiszolgáló felületen keresztül.

Kormány Zoltán
training manager

www.sgs.hu