Sikerrel zárt a második HUNGAROMED Egészségügyi és Orvostechnológiai Kiállítás és Konferencia

Sikerrel zárt a második HUNGAROMED Egészségügyi és Orvostechnológiai Kiállítás és Konferencia, melyet a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban rendeztek meg. Magyarország egyetlen átfogó egészségipari fórumán, három nap alatt 11 szakmai kerekasztalt, konferenciát, tanácskozást tartottak. Ezek középpontjában ezúttal a kórházépítés- és fejlesztés, valamint a digitális egészségügyi megoldások álltak.

 

 

„Az adat ma az egyik legfontosabb érték, nem csoda, hogy ez az egészségügyi fejlesztések fő mozgatórugója is” – mondta az esemény megnyitóján Szabó Zoltán Attila, az Emmi e-health koordinációval kapcsolatos feladataiért felelős miniszteri biztosa. Hozzátette: az adatokkal nemcsak kereskedni, hanem gyógyítani is lehet, a szakemberek és döntéshozók feladata az, hogy mihamarabb megteremtsék ennek a feltételeit. Ehhez fel kell készíteni a magyar egészségügyi informatikai rendszert, ezek a szakmai találkozók is fontos lépések ebben az irányban – mondta a miniszteri biztos.

„Azzal, hogy partnerségre léptünk a HUNGEXPO-val, új szakmai platformot szeretnénk létrehozni, amelyen megvitathatók az egészségpolitika napirendjét uraló kérdések”. Ezt Szócska Miklós, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Karának dékánja mondta. Emlékeztetett rá, hogy a kormány az elmúlt időszakban 12-14 milliárd forintot ruházott be az egészségüggyel kapcsolatos digitális fejlesztésekbe, és a HUNGAROMED nagyon jó alkalom arra, hogy megmutassák a szakmának a fejlesztésben rejlő lehetőségeket.

Ganczer Gábor, a kiállítást szervező HUNGEXPO vezérigazgatója arról beszélt, hogy a cég immár több mint 50 éve dolgozik azon, hogy kiállításai ne csak Magyarországon, hanem a kelet-közép-európai régióban is megkerülhetetlenek legyenek. „A HUNGAROMED Egészségügyi és Orvostechnológiai Kiállítással és Konferenciával sem lehet más célunk, mint egy regionális találkozópont létrehozása, amely a legújabb trendek megismerése mellett alkalmas személyes kapcsolatépítésre, imázs építésre, új ügyfelek elérésére, új termékek bevezetésére és a konkurencia feltérképezésére is” – tette hozzá.

 

Együtt a szakma

A HUNGAROMED-en számos konferencián, szakmapolitikai kerekasztal-beszélgetéseken vitatták meg az egészségügy előtt álló legfontosabb feladatokat. A központi téma az e-helth mellett a kórházfejlesztés volt. Egyebek között erről szólt a kiállítás második napján szervezett Kórházi Menedzsment Stratégiai Nap, amelyen az egészségügyi intézmények közép- és hosszú távú tervezéséről volt szó.

Ismét a HUNGAROMED-en tartották meg a 41. Medicina Fórumot, az egészségügy vezetőinek és döntéshozóinak legnagyobb összejövetelét, amely ezúttal – az eddigi szokásoktól eltérően – kétnapos volt. Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár az egészségügyi intézmények fenntarthatóságának problémájáról, az adósságállomány okairól és a lehetséges megoldásairól tartott előadást. Prioritásnak nevezte a fenntartható kórház finanszírozást, „amelynek szolgálnia kell a betegellátás minőségének javulását és az ellátáshoz való hozzáférés erősítését”.

A kiállításon és a hozzá kapcsolódó konferenciákon külföldi szakemberek is felszólaltak, köztük John Cooper, aki A kórházépítészet és kórházdesign 21. századi megfontolásai címmel tartott előadást.

 

 

Mindenki, aki számít

A HUNGAROMED-en ezúttal is részt vettek és kiállítottak a Magyarországon is működő nagy nemzetközi cégek (LG, EIT Health, Beurer, Euromedic). Neves magyar orvostechnikai gyártó cégekkel együtt, kollektív standon állított ki a MediKlaszter, az EIT Health standján pedig bemutatkoztak a magyar egészségügyi startup cégek.

Itt szerveztek először Magyarországon mesterséges intelligencia élő bemutatót – az I. Országos Medikus találkozó keretében –, amely betekintést engedett a mesterséges intelligencia képalkotó diagnosztikai lehetőségeibe a mammográfia és a patológia területén.

Az esemény jelentőségét jelzi, hogy olyan fontos állami szervezetek is kiállítóként jelentek meg, mint az Állami Egészségügyi Ellátó Központ, az Országos Mentőszolgálat, a Nemzeti Népegészségügyi Központ és az Országos Vérellátó Szolgálat.

A kiállítás és konferencia kiemelt szakmai partnerei: a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ, a MediKlaszter, a Medicina Fórum, a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság és a Magyar Kórházszövetség voltak.