A védjegy a B2B márkák erejét jelzi A MEWA harmadszor lett Business Superbrand

 

 

 

 

2020-ban a MEWA magyarországi vállalata már sorozatban harmadik éve nyerte el a Business Superbrands elismerést. A védjegyet egy szakmai zsűri ítéli oda azoknak a vállalatoknak, amelyek a B2B területen erős márkát építettek és azt évről évre tovább tudják fejleszteni.

A MEWA magyarországi vállalata 2018 és 2019 után idén harmadszor is megkapta a Business Superbrands elismerést. Az ehhez kapcsolódó oklevelet Horváth László ügyvezető és Kanizsai Béla értékesítési vezető a MEWA budakeszi telephelyén vették át. „A zsűri ezzel a sorozatban harmadszor megítélt kitüntetéssel a MEWA márkafejlesztés terén nyújtott kiemelkedő teljesítményét ismerte el” – emelte ki Kövesdy Gábor Business Superbrands márkamenedzser az oklevél átadásakor.

„Borzasztóan örülünk a díjnak, amiért én elsősorban kollégáimnak és minden munkatársunknak szeretnék köszönetet mondani, akik teljesítményükkel meggyőzték a zsűrit” – mondta Horváth László. „Büszke vagyok arra, hogy a MEWA harmadik alkalommal is Business Superbrand lett, és úgy gondolom, hogy ez az elismerés a fenntartható fejlődés és természeti erőforrások megóvása érdekében kifejtett erőfeszítéseinknek is szól” – fűzte hozzá az ügyvezető.

„Az értékesítésben már 2018 óta Business Superbrandként beszélhetünk a MEWA-ról, ami komoly mértékben segíti szolgáltatásaink bemutatását” – húzta alá Kanizsai Béla. A Superbrands védjegyre a vállalatok nem pályázhatnak. A vizsgált márkákat évente különböző gazdasági mutatószámok alap ján a Bisnode vállalati adatbázisból, valamint ipartestületek és szakmai szervezetek ajánlásai alapján választják ki. Ebből pénz- ügyi és szakmai szempontok alapján keletkezett az a szűkített lista, amelyet a Business Superbrands Brand Council bizottságaértékelt. A szakértők döntése alapján született meg a Business Superbrands 2020. évi díjazottjainak listája.

Az elismerés kiválósági védjegy a magyar MEWA számára, amelynek márkaneve a legmagasabb színvonalú teljes körű szolgáltatást jelzi Magyarországon az ipari törlőkendők, az olajfelfogó szőnyegek és a mosóasztalok területén. A Superbrands elismerés refl ektorfénybe állítja a márkákat, példaként és inspirációként szolgál az ágazat márkáinak fejlesztésére.

 

MEWA
Kanizsai Béla értékesítési vezető (balra) és Horváth László ügyvezető (középen) és Kövesdy Gábor (jobbra) Business Superbrands márkamenedzser a Business Superbrands oklevéllel.

 

MEWA TEXTIL-MANAGEMENT

A MEWA 1908-ban történt alapítása óta bocsát üzemi textíliákat ügyfelei rendelkezésére, s ezzel a „textil-megosztás” gondolatának élharcosa. Ma már Európa-szerte 45 telephelyen nyújt a textíliák ápolását, karbantartását, raktározását és logisztikáját is tartalmazó teljes körű szolgáltatást vállalati partnereinek, akiket munka- és védőruházattal, törlőkendőkkel, olajfogó és belépőszőnyegekkel lát el. Ezenkívül a MEWA-tól munkavédelmi cik keket is lehet rendelni. A vállalat mintegy 5.700 dolgozójával több mint 190.000 ügyfelet, köztük ipari felhasználókat, kereskedelmi vállalatokat, műhelyeket és vendéglátóipari egységeket szolgál ki. A MEWA csoport 2019-ben 734 millió eurós árbevételt ért el, amivel a textilmenedzsment ágazat piacvezető vállalata. A fenntarthatóság és a felelős magatartás területén végzett tevékenységéért, márka- és innovációfejlesztéséért a vállalat többször is díjazásban részesült.

 

https://www.mewa.hu/