A fejlődés megállíthatatlanul teret hódít magának

A fejlődés megállíthatatlanul teret hódít magának, mely pozitív hatással van a szakmai kompetencia bővítésére – egységbe forrva a technológiai innovációkra

 

Interjú Temesföi Pállal – a DME magyar képviselőjével

 

ProdEngineer

2014-ben készítettünk Önnel riportot „Melós vagy megbecsült szakmunkás?“ címmel. Trendekről, versenyképességről beszéltünk akkor. Mik az azóta eltelt idő leglényegesebb változásai Ön szerint?

A megbecsült szakmunkás image mára már befejezett múlt. „Szerencsére“ nálunk szakmunkáshiányról szólnak a panaszok. A jó szakember bére évek óta emelkedik, ma már felfelé alig limitált. Egy fiatal jó szakember a jó, jobb és még jobb munkaadók között válogathat. A melós mint fogalom, a szakemeberek vonatkozásában kihalt. Akár tudományos alapon is bizonyítható, hogy egy mai szakmunkás nagyobb százalékban szellemi, mint fizikai dolgozó. Ez sokszorosan igaz a szerszámkészítőre!

Ma egy mérnöknek sem snassz, „százmilliós“ értékű 5-tengelyes megmunkálóközpont termelését irányítani és ellenőrizni. Az is természetes, hogy nem „olajosan“ kezeslábasban fog hazagyalogolni a műszak végeztével, hanem kényelmesen és tisztán ül be az autójába hazahajtatni szeretteihez, nagy valószínűséggel, a saját otthonába. Ma egy jó szakember nem a külföldi álláshirdetéseket bújja, mert a jelenlegi magyar családbarát támogatási gyakorlat érvényesül. Egyre inkább csak kivételes esetekben fordul elő, hogy egy (nominálisan) jóval magasabb külföldi fizetés képes lenne – mindent egybevetve – attraktívabbnak bizonyulni a helyi lehetőségekhez képest!

Ugyan meggyőződésem szerint minden fiatal szakembernek javára válhat a munkába állás elején némi időt külföldi tapasztalat szerzésére fordítani, mert az ilyen tapasztalat felértékeli az embert, pláne, ha ez szakmai- és nyelvismereti gazdagodással jár. A külföldi munkatapasztalat „érzelmileg“ és Forintban valósan kiértékelhető. A külhoni élhetési költségek ismeretében eldönthető, hogy kinek, hol attraktívabb az élet.

 

 


Temesföi Pál DME magyar képviselő

 

ProdEngineer

 

Az Ön szakterülete a szerszámnormáliák.

A normalizálás az ipar minden területén gyakorlat. A szerszámok szabványosításának nagy a hagyománya. A „szerszám“, amiről most beszélünk, munkadarabok / alkatrészek sorozatgyártására alkalmas eszköz, mégpedig forgácsolás nélkül, általában egy ütemben. A szerszám felépítése mindig ugyanaz, de méretei sokfélék. Műanyag darab például egy vizes palack kupakja is (ami a markomban elfér) és egy szemetes kuka is (ami nem fér be a kocsi csomagtartójába). Mindkettőt szerszámban fröccsöntik.

Bármely új műanyag tárgy gyártásához egy új szerszám szükséges. Árkalkuláció előzi meg a gyártást. Ekkor a tervező mérnök gazdasági felelőssége döntő. Az ő piaci ismeretei és gondossága befolyásolja a darab / alkatrész árát. Ezzel direkt hatással van a vállalkozása rentabilitására és versenyképességére. Nem mellesleg indirekt a saját munkahelyének a biztonságára is.

 

ProdEngineer

Mik a jelen Európai trendek a szerszámnormáliák területén?

A szerszámnormáliák egy gyűjtő fogalom. A gyártandó darab bonyolultságától függően speciális elemek lehetnek egy-egy szerszám tartozékai, kiegészítői, melyek szintén szabványosak. Az EU nagy normáliagyártók (pl. HASCO® / Meusburger® / DME® stb. a teljesség igénye nélkül) kínálata szinte minden igényt lefed.
Mi a DME-nél „kompatibilis“ szerszámházakat kínálunk, ugyan nem minden méretben és anyagminőségben, de versenyképes áron. Az aktuálpolitikai és gazdasági helyzet ismeretében izgalmas, hogy a gazdasági szereplők kríziskezelése milyen lesz. A prosperáló vállalkozások minden rendelésük előtt 2-3 beszállítótól kérnek árajánlatot. A trend maradt: ár / szállítási idő / minőség faktorok döntenek.

 

ProdEngineer

Hogyan támogatja a DME a magyar alkalmazókat?

A DME (Detroid Mold Engineering) több mint 80 éve működő vállalkozás, ma a Hillenbrand csoport tagja. Fejlődünk, ami a weboldalunkon is észrevehető. A DMEKONFIGURÁTOR“ segítségével, már nálunk is egyszerűen és percek alatt „tetszőleges“ szerszámház árkalkulációt lehet végezni, a 3D geometria is gombnyomásra letölthető. Tudjuk, a megszokás nagy Úr, ezért befogadjuk a konkurens darabjegyzékeket, amikre a DME cikkszámmal adunk ajánlatot.
A www.dmeeu.com oldalunk magyarul is működik. Ott katalógusaink és termékismertetőink letölthetők. Webáruházunkban (regisztrációt követően) láthatók magyar áraink!

 

ProdEngineer

Milyenek a DME szállítási idők?

A Magyarországi szállítások 2016 óta a Csehországi Európai központi raktárból indulnak, amely Soprontól csak 200 km-re fekszik, ezért a raktári áru 2-3 nap alatt bármely Magyar címre eljut.

 

Névjegy
Temesfői Pál szerszámkészítési, majd műszaki egyetemi tanulmányokat követően 1981 – 2000 között Németországban CAD tervező – értékesítési tanácsadó. 2001-től a Meusburger® szerszám normália gyártó előbb kelet európai, majd Magyarországi piaci bevezetésének sikeres úttörője. 2012-től a DME USA székhelyű szerszámnormália gyártó, Európai leányvállalatának magyar képviselője.

 

https://www.dmeeu.com/hu