20 000 négyzetméterrel bővítette raktárkapacitását a Ghibli

.

 

20 000 négyzetméterrel bővítette raktárkapacitását a Ghibli, ám itt még közel sincs vége a fejlesztéseknek
.
Az 1996-ban alapított, komplex logisztikai szolgáltatásokat nyújtó Ghibli a CTPark Vecsés logisztikai parkot választotta új, közel 20 000 négyzetméteres raktárának bázisául. Az 2021 végén átadott és a Ghibli által birtokba vett raktár elhelyezkedését tekintve is képes minden igényt kiszolgálni, hiszen Budapest déli felén, az M0-s autópálya mentén fekszik, közel a repülőtérhez, a belvároshoz, valamint az M4 és M5 autópályákhoz.

 

 

A reptéri közelség a Ghibli számára kiemelten fontos, hiszen a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér területén is végez raktárlogisztikai tevékenységet, naponta fogad Kínából érkező teherszállító repülőgépeket a legnagyobb kínai e-kereskedelmi platform európai disztribúciós partnereként. Ennek hatására a Ghibli jelentős fejlesztéseket eszközölt, többek között üzembe helyezett egy új szortírozógépet, amelynek köszönhetően a cég naponta mintegy 200 000 vámkezelést végez, ami a repülőtér vámkezelési darabszámának több mint 90%-át jelenti. A Ghibli a jövő évre vonatkozóan komoly növekedésre számít a partnereivel együttműködésben bonyolított forgalom tekintetében, és nem csupán az e-kereskedelmi szegmensben, ezért további raktárkapacitás bővítéseket tervez.

A legfontosabb ilyen fejlesztés a CECZ Cégcsoporttal közös projekt, egy Vácon megvalósuló 35 ezer négyzetméteres raktárkomplexum. A 27 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően épül egy 14 000 négyzetméter alapterületű okosraktár, melyben 700 robot és 150 méternyi szállítószalag segíti majd az óránként akár több tízezer tétel kezelését. A területen helyet kap még egy 15 000 négyzetméter alapterületű raktár akkumulátor és akkumulátor-alapanyagok számára, illetve egy 5500 négyzetméter alapterületű, egészségügyi termékek tárolására szolgáló épület is.

A beruházás várhatóan másfél év múlva fejeződik be.

 

https://ghibli.hu/