M+E – 20 sikeres év a kereskedelemben
Az M+E Szerszámgép Kereskedelmi Kft. idén ünnepelte a 20. születésnapját!
A cég 20 éves fennállása alatt több mint 1000 gépet adott el és több mint 500 vevőt szolgált ki, folyamatosan fejlődött és bővült, mind a bevétel, mind a munkatársak, mind pedig a márkaportfólió tekintetében. Bár annak ellenére, hogy a számok önmagukért beszélnek, hosszú volt az út idáig…
1997 előtt kezdődött a történet, mikoris a – későbbi – 4 tulaj „találkozott” az akkori Szerszámgép Ipari Művekben. Ez idő tájt a SZIM modern és jól eladható gépeket gyártott, és itt így volt alkalmuk megtanulni, kitanulni a szakmát. A SZIM a rendszerváltást követő gazdasági összeomlás során néhány év alatt tönkrement, és akkor jött a gondolat, hogy a SZIM-nél szerzett tudásukat hasznosítva alapítsanak egy céget közösen és tanuljanak meg a piacgazdaságban boldogulni. Ezt az új céget M+E Machine Kft-nek nevezték el: M+E, mert a szerszámgép mechanikából és elektronikából áll, de akár jelentheti a maró+eszterga összetételt is, ami szintén jól lefedi a tevékenységi kört. A ’90-es évek elején a gépipari termelés annyira visszaesett, hogy új gépet jóformán senki sem vett. Maradt a használt gépek szervizelése, és esetenként a kereskedelme.
Köszöntő és 20 év „képekben” – Barhács István tulajdonos, volt ügyvezető
’96 végén Bécsben az Intertool szerszám és szerszámgép kiállításon, az egyik tulajdonos összeismerkedett egy osztrák gépkereskedővel, akin keresztül pedig kapcsolatba került a cég a Colchester-Harrison angol esztergagép gyártóval és az Okumával. Mindkét márka magyarországi kereskedőt keresett. Ehhez az M+E Machine-t kicsit átalakították és megalapították 1997-ben az M+E Szerszámgép kereskedelmi Kft-t, hogy a cég tevékenységi köre is egyértelmű legyen. Az elején a feladat viszonylag egyszerű volt, mert a Colchersternek volt egy olyan kedvező árú CNC esztergagépe rúdadagolóval, ami termelékeny volt, pontosan és gyorsan dolgozott. Az Okuma gépek eladása már nem volt olyan egyszerű, minthogy ezek már drágának számítottak, és a japán gépek akkor még nagyon idegennek hatottak Magyarországon. Néhány akkor betelepülő nemzetközi cég viszont gyakran Magyarországra helyezte át a régi gépeit, illetve ezeknek a nagyobb cégeknek nem volt olyan kockázatos a nagyobb befektetés, mert az ő megrendeléseik évekre előre biztosítottak voltak. A cég ’97-es megalakulásakor még egy kis 3 szobás lakás volt az iroda Csepelen. Ám a folyamatos fejlődés – és a két Partner biztatása is – arra sarkallta a céget, hogy egy nagyobb irodát találjon, ami egy bemutatóteremnek is helyet tud biztosítani. Így talált rá a cég egy építőipari cég használaton kívüli ebédlőjére.
Az új helyen új partnerek találták meg az M+E-t
Az Okamoto Japánból már 98-ban bejelentkezett, és nagyon jóminőségű síkköszörűjükkel hozzájárult a cég sikereihez. Kicsit később került be a portfólióba az angol Bridgeport jó minőségű függőleges megmunkálóközpontjaival. Az ezredforduló hozta el a cég számára a jelenlegi legnagyobb és legfontosabb partnert, a Brothert, mint a nagyon gyors és megbízható függőleges megmunkálóközpontok gyártóját.
Ekkor már 10 fős volt a cég és kezdett a bérelt ebédlő kicsi lenni
A következő mérföldkő a cég életében a saját telephely felépítése volt. Akkor még nem volt EU támogatás, kölcsönt nem akartak felvenni, így spóroltak, majd vettek egy telket. Megint spóroltak és lassan felépült a jelenlegi épület 2005-ben. Ez 400 nm iroda és 700 nm csarnok, ami bemutatóteremként is funkciónál. Az átköltözés után a vevők felől érkező igények kielégítésére kapcsolatba léptek néhány tajvani és kínai szerszámgépgyártóval. Bár tisztában voltak azzal, hogy ezek a gépek nem érik el a japán gépek minőségét, de az áruk miatt keresettek voltak. Néhány év után viszont kiderült, hogy hosszú távon nem jó annak a cégnek a gépét forgalmazni, amely nem tud megfelelő támogatást nyújtani Tajvanról vagy Kínából az európai kereskedőjének. Így a mai portfólióban csak a Hartford maradt ezek közül, aki viszont minőségben és támogatásban is eléri azt a szintet, ami szükséges a hosszú távú sikerhez. Eközben a két régi partnerrel: a Colchestert és Harrisont, valamint a Bridgeportot gyártó angol céggel megszüntette az üzleti kapcsolatot, minthogy sajnos nem megfelelő minőségű gépeket és támogatást biztosítottak. Kiváltván ezeket, ekkor került a kínálatba a brazil Romi. Mindeközben egy generációváltás is végbe ment a cégben: mind a 4 tulajdonos, akik addig aktívan részt vettek a cég életében, átadta a „stafétát” az utódjának. Az ekkor már 26 fős cég ügyvezetésére Péter Szabolcsot kérték fel.
A jelenről és a jövőről – Péter Szabolcs ügyvezető igazgató
2015-ben ezzel a váltással egyidejűleg egy portfólió módosítás is lezajlott: megjelentek a Mitsubishi szikraforgácsoló gépei, a Nakamura-Tome eszterga gépei, a Toyoda megmunkálóközpontjai a kínálatban. Így mára az M+E kizárólagos képviselője Magyarországon 7 márkának: az előzőekben említettek mellett a Brother, Okamoto, Romi és Hartford gépeknek.
A célkitűzések a következő évekre pedig: továbbra is szeretne egy családias légkörben dolgozni, a vevők felé pedig ezt a nagyon egyszerű stratégiát követi: megbízható partnere legyen vevőinek, jó minőségű gépeket ajánljon, a felmerülő problémákat a lehető leggyorsabban oldja meg, csak azt ígérje, amit be is tud tartani, viszont amit megígért, azt tartsa is be. Csak ez a hozzáállás működhet hosszú távon, azaz a következő 20 évben.
M+E csapat az M+E színekben
M + E SZERSZÁMGÉP KERESKEDELMI KFT.