A sztereotípiák is távol tartják a nőket a tudománytól

Február 11-e a Nők és Lányok a Tudományban Világnapja, amely immár 2015 óta hivatott felhívni a figyelmet a hölgyek fontos szerepére a kutatói, mérnöki vagy épp informatikai pályákon.

A statisztikák szerint ezek az Európai Unióban is jellemzően a férfiak terepének számítanak, Magyarországon pedig az átlagnál is nagyobb az egyenlőtlenség. A változást sok más szereplő mellett a tudományos területen érdekelt nagyvállalatok is előremozdíthatják, ahogy azt a hazánkban is jelen lévő 3M-nél is szorgalmazzák.

 

Az Eurostat közelmúltbeli vonatkozó felmérése alapján az EU lakosságának 51%-át kitevő nők a 41%-át adták a tudományos és mérnöki pályák mintegy 15 millió dolgozójának. Magyarország a tagállamok közt utolsó előtti helyen állt mindössze 30%-kal, ami régiós összevetésben is rendkívül alacsony arány, figyelembe véve az 52%-os bolgár, a 49%-os lengyel, a 41%-os román vagy a 39%-os szlovák adatot. Tekintve, hogy mértékadó kutatások is igazolták, hogy nincs olyan biológiai tényező, ami miatt a nők kevésbé lehetnének sikeresek a reáltantárgyakban, a globális, de idehaza különösen szembetűnő jelenség mögött más okokat kell keresnünk. „Nagyon mélyen gyökerező sztereotípiák élnek azzal kapcsolatban, melyek a tipikus fiús vagy lányos szakmák. Éppen ezért sok, a tudomány iránt érdeklődő lány megkapja a szüleitől vagy a tanáraitól, hogy az nem neki való, ami elveszi a sokszor egyébként is törékeny önbizalmukat” – fejtegette Balázsi Katalin, anyagtudós-kutató, az ELKH Energiatudományi Kutatóközpont Vékonyrétegfizika Laboratórium vezetője, a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) elnöke.

 

 

A világ egyik legnagyobb gyártóvállalata, a 3M által készített legfrissebb State of Science Index nemzetközi kutatásban a válaszadók 88%-a nevezte fontosnak a sokszínűséget a tudományos és mérnöki területeken. A cég felismerve a nők előtti akadályokat nagy hangsúlyt helyez a kérdésre, a 3M Női Vezetői Fórumát például azért hozták létre, hogy támogassák a nőket az iparág fontos szakmai és vezetői pozícióiba való eljutásban. „A lányok gyakran azért sem választanak műszaki pályát, mert nem feltétlenül állítják eléjük példaként azokat a nőket, akik nagy sikereket érnek el ezen területen. A 3M-nél erőt adunk a nőknek, és projekteket indítunk a lányok önbizalmának növelésére az oktatás különböző területein” – mondta Bereznyák György, a 3M magyarországi képviseletének cégvezetője. Balázsi Katalin szintén kiemelte a női tudományos sikertörténetek fontosságát, majd hozzáfűzte: „ebből a szempontból lényeges az is, hogy a karrierjük alatt gyereket vállaló nők zökkenőmentesen térhessenek vissza a tudományos pályára. A NaTE-nál azon dolgozunk, hogy a döntéshozók megteremtsék annak feltételeit, hogy senkinek se kelljen választani a család és a kutatói munka között.”

 

 

5 tipp, hogy megszerettesd a lányoddal a tudományt!

A február 11-i Nők és Lányok a Tudományban Világnap jó alkalom arra is, hogy eltűnődj azon: mit tehetsz annak érdekében, hogy a lányod számára ugyanolyan természetes választás legyen egy mérnöki vagy informatikai pálya, mint például a bölcsészet?

„A lányok 11-15 éves korukban kezdik el tervezni karrierjüket. Ebben az időszakban szükségük van a biztatásra ahhoz, hogy tudományos vagy mérnöki szakmát is merjenek választani, ellenkező esetben nagy valószínűséggel más mellett teszik le a voksukat” – hangsúlyozta Karolina Zychiewicz, a 3M Női Vezetői Fórumának vezetője. A Magyarországon is jelen lévő, a tudományos életben is aktív gyártóvállalat ennek apropóján össze is gyűjtötte, hogyan ösztönözhetjük a lányokat arra, hogy kiaknázzák a bennük rejlő lehetőségeket, és már kiskorukban kibontakoztassák a tudomány iránti szeretetüket! Íme, az 5 tipp!

  1. Biztosíts támogató környezetet!

A világ felfedezése iránti vágyat már otthon felébresztheted a gyerekekben – nagyszerű, ha valami kreatív dolgot csináltok együtt! Az is fontos, hogy a lányod találkozzon a hozzá hasonló érdeklődésű kortársaival. Bátorítsd, hogy csatlakozzon iskolán kívüli tudományos klubokhoz vagy szervezetekhez. Elvégre nemcsak zeneiskola vagy balettóra létezik – egy modellező klub vagy a Skool informatikai foglalkozásai ugyanolyan érdekesek lehetnek!

  1. Harcolj a sztereotípiák ellen!

Kerüld az olyan kijelentéseket, mint például: „Ez a lányoknak nem való”, ezek az ártatlannak tűnő szavak ugyanis komoly önbizalom-problémákat okozhatnak. Ehelyett ösztönözd, hogy próbáljon ki olyan tevékenységeket, amelyeket általában „fiúsnak” gondolnak. Az is fontos, hogy biztosíts teret a lányodnak arra, hogy részt vegyen a felnőttek beszélgetésében. Ez segít abban, hogy felismerje, ő is fontos, az ő hangja is számít.

  1. Hívd fel a figyelmét a jó példákra!

Segítsd a lányodat abban, hogy női példaképeket találjon! Ezt kezdhetitek az iskolában, hisz sok oktatási intézménynek vannak izgalmas kezdeményezései, amelyek túlmutatnak a szokásos órákon. De a lehetőségek széles skáláját kínálják a fiatal lányoknak a vállalatok és civil szervezetek együttműködésében megvalósuló különféle mentorprogramok. A 3M világszerte élen jár a fiatal, tehetséges lányok felkarolásában és támogatásában az oktatás terén. 

  1. Tanuljatok szórakoztatóan!

A tanulás igenis lehet szórakoztató. Nagyítóval vagy távcsővel felszerelve sétáljatok egyet a természetben, hogy megfigyelhesse, milyen különleges növények nőnek a közeli parkban, erdőben vagy milyen érdekes rovarokat fedezhet fel ott. Játsszatok az „otthoni laboratóriumban”, és végezzetek „kísérleteket” a konyhában található termékekkel.

Szintén jó inspiráció lehet, ha követi a népszerű tudományos csatornákat a közösségi médiában, például a YouTube-on. A magyar nyelvű tartalmak közül a Szertár és a Hogyan működik? csatornák is népszerűek a témában, de mivel a portálon most már magyar feliratot, fordítást is beállíthatunk, az angol nyelvű ismeretterjesztő videókról sem kell lemondani. Az Amy Poehler’s Smart Girls kifejezetten lányoknak készül, de a teljesség igénye nélkül ott vannak az olyan fiataloknak szóló klasszikusok is, mint a Nat Geo Kids vagy épp a TED-Ed.

  1. Mutasd meg, hogy a tudomány mindenütt ott van!

Miért zöldek a levelek? Hogyan készül a lisztből tészta? Próbálj meg az ilyen kérdésekre a tudományos tények alapján válaszolni, ne próbálj meg meseszerű történeteket kitalálni! Ily módon a lányod ráébred, hogy a matematika vagy biológia nemcsak iskolai tantárgyak, hanem olyas valamik, amik minden lépésnél körülvesznek bennünket.

Minden kérdésére tudnod kell a választ? Egyáltalán nem! Mutasd meg a lányodnak, hogy te is szeretnél nap mint nap tanulni valamit, és vele együtt keressétek a válaszokat! Fedezzétek fel a budapesti Csodák Palotáját vagy látogassatok el a Futuramoson nevű tudományos játszóházba vagy akár a Bakonyban található Pannon Csillagdába! A közös élmények elősegítik a lányod önbizalmának és tudomány iránti szeretetének kialakulását, így a jövőben sem fél majd „bevallani”, ha valamit nem tud, egyúttal megtanulja, hogyan kell utánajárni a válaszoknak.