A kollaboratív robotok a jelen
A kollaboratív robotok a jelen
Munkaerőhiány, kis szériás gyártás, megtérülés – ezek olyan kifejezések, amelyek miatt ma a hazai cégvezetőknek egyre gyakrabban rándul görcsbe a gyomra. A Quantum Lasertech több mint 10 éves tapasztalatával és a kollaboratív robotok technológiájával siet ennek a görcsnek az oldására.
A ROBOTOK ELJÖVETELE
Robotok alkalmazása a nagy volumenű termelés során már a 80-as években sem volt nagy újdonság, bár az emberek fejében, mint költséges, bonyolult és csak hatalmas darabszámoknál megtérülő technológia ragadt meg. Ennek nem kis alapot adott, hogy nagyon sokáig csak a gigavállalatok engedhették meg maguknak egy robotpark felépítését, illetve az azt üzemeltető költséges munkaerő megfizetését.
Idővel a technológia fejlődött, egyre több robotgyártó tűnt fel a piacon, ami végül a robotok árát már-már elérhető szintre szorította, viszont két tényező nem került ki a képletből: az üzemeltetéshez szükséges magasan képzett munkaerő, illetve a költséges védőeszközök, amelyek elválasztják az embert és robotot. Erre hozott megoldást a kollaboratív robot technológia és az Universal Robots.
EGYSZERŰSÉGBEN A MEGOLDÁS
Az Universal Robots a fent részletezett igényeket felismerve 2005-ben kezdte el fejleszteni, majd 2008-ban hozta el a piacra a kollaboratív robotok új generációját, amelyeknek ismérve minden tekintetben az egyszerűség volt. Egyszerű felépítés, egyszerű telepítés, egyszerű kezelhetőség. Az Universal Robots-ot egyetlen cél vezérli a kezdetektől fogva: hozzáférhetővé tenni az együttműködő – kollaboratív – robottechnológiát minden vállalkozásnak, függetlenül a mérettől. Ezt a célt ma már több, mint 25.000 db. integrált robot igazolja, melynek döntő többsége kis és közepes vállalkozásoknál került integrálásra.
Az Universal Robots öt gyors előnyt hoz egy vállalkozásnak:
Egyszerű telepítés: a robot kicsomagolásához, felállításához és programozásához jellemzően egy óra sem szükséges. Tapasztalatok alapján a teljes telepítés pedig fél nap alatt végrehajtható.
Rugalmas alkalmazhatóság: manapság a rugalmasságon van a hangsúly, bármilyen termelésről is beszélünk. A robotok kis súlyának és könnyű mozgathatóságának hála ez sem akadály, gyakorlatilag bármilyen manuális feladat automatizálását lehetővé teszi akár kis tételek vagy gyors váltások esetén is.
Egyszerű programozhatóság: drága külső tanácsadás, több napos programmódosítások – többé már nem. Az intuitív 3D vizualizációnak köszönhetően a programozási tapasztalattal nem rendelkező operátorok is gyorsan tudják programozni az UR robotkarokat.
Együttműködő és biztonságos: a világon működő UR robotok több, mint 80%-a közvetlenül emberek mellett dolgozik mindenféle biztonsági védőelemek nélkül.
Leggyorsabb megtérülés az iparágban: az UR robotok átlagos megtérülési ideje 195 nap, ez az iparágon belül a leggyorsabb. Ennek az oka, hogy magán a robotkaron kívül szinte nincs más költség – pl. külső programozók vagy védett munkaterek.
Az UR-család tagjai:
UR3 – 500 mm karkinyúlás, 3kg teherbírás, 0,1-0,03 mm ismétlési pontosság szériától függően.
UR5 – 850 mm karkinyúlás, 5 kg teherbírás, 0,1-0,03 mm ismétlési pontosság szériától függően.
UR10 – 1300 mm karkinyúlás, 10 kg teherbírás, 0,1-0,03 mm ismétlési pontosság szériától függően.
NINCS MEGÁLLÁS A LÉZEREKNÉL SE
A piacon egyre nagyobb igény mutatkozik a lézeres megmunkálás iránt, azon belül is a kompakt, energiatakarékosabb és könnyen kezelhető lézeres megmunkálás iránt. Erre jelentek megoldást a ma már végtelenül kiforrott és megbízható fiber lézerek.
A fiber lézer előnyei:
Gyorsabb megmunkálási sebesség: A lézer bekapcsolása után azonnal rendelkezésre áll az 500kHz-s tartományú lézerfény, lehetővé téve a különböző impulzusteljesítmény, energia, szélesség és frekvencia tartományok alkalmazását működés közben, ami nagy sebességű megmunkálást tesz lehetővé a legkülönbözőbb típusú anyagok és alkalmazási területek esetében.
Csökkentett energiafelhasználás: A fiber lézerek több mint tizedannyi energiát használnak fel működésük közben, mint a már jól ismert YAG és CO2 lézerek. Mi több, energiafelvételük szinte nulla a lézer inaktív állapotában, ami éves szinten óriási energiamegtakarítást jelenthet a felhasználók számára.
Nagyobb megbízhatóság: A fiber lézerhez nincs szükség tükrökre a beállításhoz vagy egyenesbe igazításhoz, továbbá nincsenek benne lámpák, amiket cserélni kell. A karbantartás minimális, ennek köszönhetően a használati és a rendelkezésre állási idő nagyságrendekkel megnövekedett. Az SPI 450 000 üzemóra élettartamot garantál készülékeire!
Kis beépítési méret: Maga a lézerforrás lehet víz vagy léghűtéses és a legnagyobb méret is csak 5U magas rack szekrénybe építhető kialakítású.
Egyszerű kialakítás, sokszínű alkalmazhatóság: Az SPI impulzus valamint folyamatos üzemű lézerei az alkalmazási területek, a megmunkálandó anyagtípusok elképesztően széles variációinál vethetjük be sikeresen, legyen az fémes vagy nemfémes anyag, vágás, hegesztés vagy éppen a jelölés.
Ár: Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a szilárd test lézerhez hasonló tulajdonságokkal rendelkező lézer 50-60 százalékkal alacsonyabb bekerülési értéket képvisel, így elérhetővé válik a lézertechnológia a közép és kisebb méretű vállalkozások számára is.
Emellett az sem elhanyagolható a fiber lézer technológia ma már rendkívül rugalmas határok között érhető el, 20W-tól 8kW-ig megtalálhatóak az SPI Lasers kínálatában a különböző OEM lézerek.
A Quantum Lasertech Kft. az egyes komponensektől kezdve a komplett rendszer szintű kivitelezésig partner a lézer integrálásban. A kínálatban megtalálhatók az Universal gyártmánú CO2-gáz lézerek, az SPI száloptikás sugárvezetésen alapuló fiber lézerei, valamint a különböző jelölő-, vágó- és hegesztő optikai rendszerek. Ezeket egészíti ki a német ULT ipari elszívói, valamint az Ophir lézermérő műszerei és a Laservision lézervédelmi eszközei.
ROBOTIZÁLT LÉZERES MEGMUNKÁLÁS
A Quantum Lasertech ezt a két sikeres területet ötvözi, amikor a lézeres megmunkálást, főként vágást robotokra integrálva vitelez ki. A nagyváltozatosságú gyártás, az egyéni igények egyre határozottabb kiszolgálásának korában ez egyre megkerülhetetlenebbé tette ezt az alkalmazásmódot.
De miért is jó ez? A kettő az egyedi igényeknél, a rugalmasságnál, a könnyű telepíthetőségnél és a kompromisszumot nem ismerő pontosságnál találkozik. Az SPI Lasers nagy tisztaságú, nagy pontosságú és jó sugárnyaláb minőségű fiber lézerei kiválóan alkalmasak arra, hogy a nagy pontosságú robotok által meghatározott pozíciókban adott geometriákat vágjanak ki, hegesszenek vagy jelöljenek.
Élő példa erre a műanyag lökhárító megmunkálása. Bonyolult feladat, mivel egy lökhárítót ma már számos egyedi igény meghatároz: szín, parkolóradar, fényszórómosó, kivitel, stb. Ehhez még hozzájön az az elvárás is, hogy a kihasználtság miatt egy berendezésen több típus is készül és ezeket kombinálva már százas nagyságrendű variációról beszélünk. A jellemzően méteres alkatrész átéréséhez bonyolult és költséges mozgató mechanikára, szervorendszerekre lenne szükség, így adja magát, hogy a végtelenül rugalmas robottal legyen ez a feladat megoldva. A fiber lézer a kompakt méretéből és kis tömegéből fakadóan könnyen integrálható a robotra és valósítható meg vele a vevő egyedi igényeire szabott gyártás.